Íme egy cikk a Bama.hu oldalról:
A napokban mutatkozott be Pécs a finnországi Turkuban, ahol a pécsi alkotók közreműködésével kortárs magyar művészetről kaphattak helyzetjelentést az érdeklődők.
A 2010-ben alapítása 30. évfordulóját ünneplő helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ hagyományt teremtett: minden év tavaszán Finnország egy-egy nagyvárosában magyar kulturális heteket, napokat rendez. Az idei Magyar Kulturális Napok fókuszában 2010 Európa Kulturális Fővárosa, Pécs állt. Helyszínül stílusosan 2011 Európa Kulturális Fővárosát, Turkut választották.
A két főváros és a helsinki kulturális intézet együttműködésében jöhetett létre az a gazdag, széleskörű programsorozat, melyben egyaránt helyet kapott a képzőművészet, a zene, a kortárs tánc, valamint a filmművészet. A turkui magyar kulturális napok megnyitására még április 8-án a turkui Brinkkala Galériában került sor, ahol a pécsi Közelítés Egyesület szervezésében hat pécsi, illetve pécsi kötődésű fiatal képzőművész alkotásaival ismerkedhetett meg a finn közönség. A kiállítás megnyitóján Pécs város üdvözletét dr. Révész Mária, Pécs város Kulturális Bizottsága elnöke tolmácsolta.
Később a Besh o droM együttes adott ízelítőt különleges, egyedi hangzásvilágú zenéjéből, melyben a kelet-európai és Balkán népek zenei világa új, sajátos dallam és ritmusvilágban egyesül. Az 1999-ben alakult zenekar jól ismert világszerte, évente mintegy 50-60 alkalommal szerepel külföldön, turkui fellépésüket sikeres ausztráliai turné előzte meg. A koncert után az est hangulatáról a finn Balcan Klub Fever dj-i gondoskodtak.
Az elkövetkező napokban a fiatal GoBe Társulat lépett fel kortárs táncszínházi darabjaival a turkui Aurinkobaletti színházban. Az előadás érdekessége, hogy a darabok létrehozásában koprodukciós partnerként a finn PerformanceSirkus működött közre. A hétvégén a turkui piactér forgatagában a járókelők szokatlan módon, Turku legnagyobb áruháza, a Sokos Wiklund kirakatában találkozhattak a Társulat a „Tükör mögött" című előadásával. Vezetőjük Góbi Rita koreográfus, a Pécsi Balett egykori tagja, aki 2007-től dolgozik együtt a jelenlegi csapattal, amely így 2009-ben a XII. Belgrádi Nemzetközi Koreográfusverseny közönségdíját nyerte el. Gyakran lépnek fel külföldön, nemrégiben Brüsszelben, az Európai Parlamentben a pécsi kiemelt programsorozat képviseletében szerepeltek.
Forrás: bama.hu