Március 10-én Ferihegyen landolt a zenekart szállító repülőgép, ami az ausztrál turnénk záró momentuma volt. Sajnos nem sikerült teljesítenünk az induláskor tett ígéretünket, miszerint folyamatosan jelentkezünk. Ez betudható annak, hogy a több mint két hét alatt nem nagyon volt rá időnk, hogy leüljünk blogolni. A folyamatos pörgés, koncertek és a kint tapasztalt élmények mély benyomást tettek mindannyiunkra. Bár a zenekar most járt először a kontinensen, a koncertek visszajelzései alapján bátran mondhatjuk, hogy még ilyen távol kis hazánktól is szeretik a zenénket. Ezúton is köszönjük a közönségnek!!!
Mivel még mindig barátkozunk a blogolással, szóbeli beszámoló helyett inkább képekben és videókban fogjuk "elmesélni" a történteket. A képek kiválogatása valamint a videók szerkesztése folyamatban van, reméljük hamarosan itt is láthatjátok az eredményt. Ez persze nem fog gyorsan menni, mert folyamatosan koncertezünk illetve folynak az új album előkészületei.
A turné alatt a Facebook-on meghirdettünk egy pályázatot a rajongók és barátok között. Arra kértük meg őket, hogy küldjék el fotóikat, videóikat, melyeket az ausztrál koncerteken készítettek. A pályázat második fázisaként megkértünk minden rajongót, hogy szavazással döntsék el, szerintük melyik kép sikerült a legjobban. Ha szeretnétek szavazni, látogassatok el a következő linkre: http://bit.ly/cLUyVG
A szavazáshoz nem kell mást tennetek, mint kitölteni a képek alatt található adatlapot és kiválasztani az általatok legjobbnak ítélt képet.
Szavazás vége: 2010.04.04.
Nyertesek kihirdetése 2010.04.05.
Az általatok legjobbnak ítélt kép készítője, valamint a szavazók közül egy ember 1-1 dedikált Besh o droM cd-t kap ajándékba!
És akkor most álljon itt egy rövid felvétel a WOMAD-on készült koncertből:
Valamint egy videó, ahol az AKAIS számot hallgathatjátok, valamint nézhetitek Petit, ahogy játszik a dobon. :)